Hírlevél feliratkozás

Név: 
E-mail cím: 
 
Hírek
PONTOSÍTÁS: KEDDEN este lesz a játszótérről szóló testületi ülés. JÖJJÖN EL, ha fontos önnek a falu érdeke
Tisztelt Nagyvázsonyi Polgárok!

Bár időpontegyeztetés nem történt, hivatalos értesítést még mindig nem kaptunk, egy rövid e-mail levelet azonban igen, amelyből tényként közölve alapítványunkkal, kiderül, a testületi ülés, amelyen tárgyalják a játszótér-kérdést, november 29-én, KEDDEN lesz. A polgármester által írt 3 sorból nem derül ki a pontos időpont, de rendszerint a testületi ülések 18 órakor szoktak lenni.

A Pontes Alapítvány 2009-ben nyert 14 milliós támogatást a faluközpont fejlesztés I. ütemének megvalósítására és egy új játszótér építésére Nemesleányfaluban. Pályázni különböző okok és mutatók miatt a Pontes tudott a faluból, majd a pályázat elkészítésében közel egy tucat ember vett részt, hogy az sikeres legyen. Műszaki szakemberek, mérnökök, kertészek, játszótér-építők, hivatali dolgozók és jómagam. A projekt érdekében Nemesleányfaluban többtucat ember dolgozott több hétvégéken, hogy az egykori ún Pásztorház helyét előkészítsék a játszótérnek. Összesen mintegy 100 fő tett azért, hogy gyarapodjon falunk. A projekt utófinanszírozású, ezért banki hitelezi meg a támogatás állami kifizetéséig a pályázatot és – ahogy más esetben is – a falu egyhangú határozatban vállalta a banki finanszírozás kamatköltségeit. Erről a korábbi képviselőtestület 2009-ben döntött, míg az új képviselőtestület 2011 szeptemberében megerősítette azt.
Egy együttműködési megállapodást kell kötnie a Pontes Alapítványnak az önkormányzattal – szólt a testületi határozat. Az alapítvány ezt természetesen vállalta. Az önkormányzat az együttműködési megállapodásba bele kívánta tenni, hogy a hivatal megbízottja (pl. műszaki vezető) vétójoggal felruházva láttamozza a kivitelezést végző cég és a Pontes közti számlát. Ebbe természetesen az alapítvány nem ment bele, ahogy fogalmazott a kuratórium: a számlák kifizetése az alapítvány felelőssége, nem engedheti meg, hogy adott esetben ne fizesse ki a munkákat a vállalkozóknak, gyártóknak, szállítóknak.
A projekt és a számlák szabályos lefolyását a vidékfejlesztési minisztérium intézménye, felügyelő szerve, az ún. MVH, mint hatóság ellenőrzi. A játszótéri eszközök műszaki állapotát ugyancsak törvényben szabályozott, konkrétan megnevezett cégek ellenőrzik és állíthatnak ki tanúsítványt. Az önkormányzatnak nincs erre jogosítványa, még a műszaki vezetőnek sem.
A képviselőtestület felhatalmazta a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására, aki végül megértette fenti szempontjainkat és írásban aláírhatónak tartotta az együttműködési megállapodást. Majd egy munkanappal később mégis arról tájékoztatta az alapítványunkat, hogy egy újabb testületi ülésre kerül sor november 25-én pénteken délelőtt. Ez nyilvánvalóan senkinek nem jó időpont, megfogalmaztuk kifogásainkat.

Az ÚJ IDŐPONT TEHÁT (és egyben a sokadik ülés a témában....) NOVEMBER 29, KEDDD, valószínűleg 18 órakor a Községházán!

Alapítványunk attól tart, hogy közben kicsúszunk az időből és nem lesz idő elkezdeni még az óévben a munkálatokat. Akkor pedig búcsút mondhatunk a falufejlesztésnek.

Mi a község további fejlődésében vagyunk érdekeltek és abban, hogy minél több fiatal, fiatal felnőtt és fiatalos felnőtt részt vegyen a közös alkotásban. Ez alapítványunk missziója.

Ezért kérjük, JÖJJÖN EL KEDDEN a testületi ülésre, mert hisszük, együtt bölcsebbek vagyunk. Reméljük, hogy tavasszal pedig a játszótér és a faluközpont fejlesztés átadására hívhatjuk önt valamint annak építésére.

Tisztelettel köszöntöm a Pontes Alapítvány nevében is:
Fábry Szabolcs projektvezető